Az ablak, ami árnyékol is
Gondolta volna, hogy létezik olyan ablak, ami egyben árnyékol, sőt mindezt akár az évszakot és a nap állását figyelembe véve automatikusan? A HV 450 az Internorm egyetlen olyan alufa ablaka, amiben benne van az árnyékoló. Ez úgy lehetséges, hogy a gázzal töltött, hőszigetelő rétegek elé, a külső oldalra kerül egy plusz üvegréteg, ami az előzőekhez egy kallanytúval kapcsolódik. Itt már nincsen gáztöltet, ennek a lényege a nyithatósága: a benne lévő árnyékolóhoz hozzáférünk, ha éppen cserélni szeretnénk, mert meguntuk a színét.
A négy (3+1) üvegrétegnek köszönhetően a kiváló hőszigetelése mellett ennek az ablaknak a hangszigetelése is kiemelkedő. Ráadásul erkélyajtóként is rendelhető (nagyobb nyíláshoz kétszárnyúként is) – de csak bukó/nyíló vagy nyíló kivitelben.
Ha nem szeretné látni a külső árnyékoló fémes csillogását, vagy csak a lamellák egyenkénti takarításától szeretné magát megkímélni, válassza a kapcsolt szárnyú ablakot!
Árnyékolás, ahogy ön szeretné
Ennél a modellnél azt is kiválaszthatja, hogyan szeretné az árnyékolót működtetni: akár automatikusan, egy betanítás után az árnyékoló saját maga felismeri az év-, illetve napszakot és ennek megfelelően mozgatja az árnyékolót önállóan. Az Internorm ingyenesen letölthető applikációjával, az I-tec SmartWindow-val okos eszközről is irányíthatja az árnyékolókat. De választhatja a hagyományos motoros, vagy a kézi működtetésű verziót is.
Műszaki jellemzők:
- Hőszigetelés 3+1 rétegű üvegezéssel Uw = 0,60-ig W/m2K, hangszigetelés 47 dB-ig. A biztonságot RC2-es biztonsági fokozatig lehet növelni. (A kívánt érték eléréséhez kérje márkakereskedőink tanácsát!)
- Az árnyékolás (alapkivitelben is) üvegek közé van építve, így megspórolhatja az árnyékoló takarításának kellemetlen feladatát. A külső üvegréteg nyitható, így az árnyékoló szerelhető, cserélhető.
- Síkban futó külső kialakítás, ahol a szárnyon megjelennek a választott design sílusjegyei. A teljesen minimalista stílustól a lekerekített vonalvezetésig négyféle verzióból választhat.
- I-tec Üvegezéssel, azaz az üvegek hézagmentesen körbefutó speciális beragasztásával készül, ezáltal nő az ablak stabilitása, hő- és hangszigetelése, betörés elleni védelme és funkcionalitása is javul.
- Az ablakot kívülről aluborítás védi, ezzel a megoldással megkíméli magát az ablakfestéstől. Az alumínium színének kiválasztásához a teljes RAL színskála rendelkezésére áll, de mind saját feljesztésű színeink, mind fa hatású alumíniumaink közül is választhat.



Az ablakba épített napelem gyűjti és egy belső akkumulátor tárolja az energiát, amit az árnyékoló mozgatása igényel. Így a téli hónapokban is tökéletes működést garantálunk.

Napelemes kivitelnél távirányítóval, vagy gombnyomással mozgathatjuk az árnyékolót. Ha több ablak van a szobában, összekapcsolva egyszerre tudjuk mindegyiket felhúzni vagy leengedni.

A beépített árnyékolás a reluxán kívül lehet Duette® (speciális, többrétegű fényzáró anyag) is, ami tökéletesen sötétít. A reluxánál a lamellák állíthatóak, ezzel szabályozhatjuk, mennyi fényt engedünk be, viszont nem biztosít teljes sötétséget.

Ez az ablak megvéd minket a szomszéd kíváncsi pillantásaitól, kiváló hanggátlásával a külső zajoktól, kimagasló hőszigetelésével pedig télen a hidegtől, nyáron a szoba túlzott átmelegedése ellen.
Nézze meg referenciáinkat
Internorm nyílászárók elkészült otthonokban