A trendbontás nyomában

Modern megoldások és hagyomány

A trendbontás nyomában

A gyerekek az oviban még sátortetős házat rajzolnak. Aztán építész lesz belőlük, és előfordul, hogy a designtrendek oltárán feláldozzák a ház archetípusának klasszikus vonalait. Emiatt ritkább manapság az olyan családi ház, ahol a modern megoldások gyökerekhez visszanyúló köntöst hordanak. Jelen esetben adott a téglahomlokzat hagyományos nyeregtetővel és otthonos bejárattal. A hatalmas ablakok azonban sejtetni engedik, hogy nem kőbe vésett régimódiságról van szó, sokkal inkább kővel burkolt innovációkról. A tulajdonosa mesélt nekünk a ház történetéről.

Mikor határozta el, hogy saját részre is tervez?

Tervezőként tisztában vagyok vele, hogy mekkora macerát vesz a nyakába, aki építkezésre adja a fejét. Világ életemben úgy gondoltam, hogy kihagyom ezt a műfajt Aztán a családunk egyre bővült, ezért néhány éve keresni kezdtük a megfelelő megoldást. Egy fix volt, nagyon szeretjük a környéket, ahol élünk, ezért ehhez ragaszkodtunk. Egyszer csak szembe jött a lehetőség, hogy egy félbe hagyott házat vásárolhatunk, ami már az első fázison túl van, mégis úgy alakítható, ahogy azt megálmodtuk, így végül belevágtunk.

Milyen stílus áll a legközelebb önökhöz?

Feleségemmel szoros együttműködésben haladtunk végig a tervezésen. Mivel ő nem szakmabeli, a műszaki tartalom kevésbé érdekelte, a design annál inkább! Szerencsére az ízlésvilágunk szinte azonos, így könnyű volt elemenként kiválasztani mindazt, amiben otthon érezzük magunkat. A ház külsejének kitalálásakor elsődleges volt, hogy inkább karakteres legyen az épület megjelenése, mint felkapottan népszerű. Inspirációért az interneten böngésztünk. Mindenekelőtt leszögeztük, hogy a fehér, lapostetős épület üvegkorláttal nem a mi világunk. Lett végül egy valódi ház alakú házunk, karakteres sötétszürke téglaburkolattal, hozzá bronz árnyalatú nyílászárókkal és színben hozzá passzoló bejárati ajtóval.

Színek és felületek a ház homlokzatán
Színek és felületek kontrasztja a homkokzaton

A házunk külső homlokzatán több textúrát és színt szerettünk volna megjeleníteni. Az is szempont volt, hogy az évek múlásával se legyen elhasznált, elszíneződött megjelenése az épületnek. Így került a felső szintre és az időjárásnak leginkább kitett homlokzatra a szürke téglaburkolat, az alsó részre pedig kontrasztos sárga vakolat. Körben pedig a virágágyásokat szegélyező fehér murva emeli ki a ház színeit.

Bejárat - Internorm ajtóval
A bejárat feletti kis erkély egyben előtetőként is funkcionál

Akárhányszor hazajövök, elégedetten konstatálom, hogy sikerült egy kívülről-belülről jól kinéző, komfortos otthont építenünk. Ezt alátámasztja a legérdekesebb tapasztalatunk; miszerint nehezen mennek el szó nélkül az emberek az épület mellett. Mind a két szélsőségre volt már emlékezetes megnyilvánulás, a becsöngető és gratuláló hölgytől kezdve a hangosan „ravatalozót” kiabáló kerékpárosig. Egy dolog leszögezhető, a házunk foglalkoztatja az embereket, megosztó színfoltja lett az utcánknak.

Mik voltak azok a pontok, amikhez minden körülmények között ragaszkodott?

Mivel közel 40 m2-es közös térrel rendelkező lakásból jöttünk, az volt az elképzelésünk, ha már váltunk, ennél is optimálisabb körülményekért tesszük.

Amerikai konyha
Az alaprajzi elrendezéssel sikerült az amerikai konyhát mégis kicsit leválasztani

A másik sarokpont a szobák mérete volt. A magyar piacon van egy olyan rossz beidegződés, hogy két beállásos garázs legyen mindenáron, akár a szobák méretének rovására is. Szerintem egy mindössze 10 m2-es gyerekszoba nem nevezhető komfortos, élhető térnek, ezért kifejezetten nagy hangsúlyt fektettem rá, hogy a szülői háló és a gyerekszobák is értelmes méretűek legyenek, amit az átlagnál nagyobb ablakok és teraszajtók optikailag tovább növelnek.

Fiúszoba kétszárnyú teraszajtóval
Színében és berendezésében igazi fiúszoba kétszárnyú teraszajtóval

Mire figyeltek a földszinti közös tér tervezésénél?

Viszonylag gyorsan összeállt, hogy mit szeretnénk. Először is levegős belső teret. Sajnos födémáttöréssel kialakított nagy belmagasságú légtérre nem volt lehetőség, ám a földszint jelentős része közel 3 méteres belmagassággal bír, így megvan a tágas térérzet.

A konyha sarkalatos kérdés volt, mivel egyszerre szerettük volna elszeparálni és egyben tudni az étkező-nappalival. Végül a konyha egy beugró részt tölt ki, amit reggelizőpulttal szeparáltunk le a vele szomszédos helyiségtől.

Konyhai fix ablak és bukó-nyíló teraszajtó
Takarékos és praktikus megoldás, hogy a konyhai ablak fix, viszont a teraszajtó bukik is és nyílik is.

Persze elengedhetetlen volt, hogy legyen külön kamránk, mosókonyhánk és ami az én vesszőparipám, hogy a szintváltás is a házhoz méltó módon történjen, ne sajnáljuk azt a 2 m2-t egy elegáns, biztonságosan használható lépcsőtől! Nem sajnáltuk. Megfelelő megvilágítással és szizálburkolattal nagyon jól mutat és kifejezetten kényelmes!

Fények összjátéka
Fények kintről és bentről a lépcsőfordulóban

Az alaprajz kiosztásnál a különböző funkciójú helységek szépen a helyükre kerültek, és így fél év itt lakás távlatában is azt tudom megerősíteni, hogy semmin sem változtatnék! Büszke vagyok rá, hogy a végleges tervből minden megvalósult, nem volt szükség módosításra. Még régi vágyunk, egy infraszauna is elfért.

Milyen innovatív megoldásokat használtak?

Nagyon tetszik, ahogy a földtől plafonig érő ablakok tágítják a teret, ezért a nappaliban ezt előszeretettel alkalmaztam.

Fix műanyag-alumínium ablakok
A fix műanyag-alu ablakok remekül keretezik a kinti látványt

Ugyanakkor kiemelten fontos volt, hogy az ablakok támogassák a ház hőszigetelési képességét, tehát műszakilag magas mércét üssenek meg. Mivel korábbi együttműködéseink kapcsán jól ismertem a céget, nem volt kérdés, hogy Internorm ablakaink lesznek. A design, használhatóság és gazdaságosság hármas összhangját remekül meg tudtam teremteni. Különösen tetszett, hogy a bukó-nyíló és fix nyílászárók kívülről az aluborításnak köszönhetően megjelenésükben semmiben sem különböznek egymástól. A szerkesztésnél csak arra kellett figyelnem, hogy a szellőztetést gördülékenyen meg tudjuk oldani és a tisztításuk se okozzon gondot.  Szellőztetőberendezés mellett is érdemes egy-egy nyíló ablakot betervezni

Mi volt a siker titka?

Praktikus embernek tartom magam, ezt a munkám során is alkalmazom. A térszervezésnél és a megvalósíthatóság kérdéseinél egyaránt jól jött, hogy pontosan ismerem családunk szokásait, ezért a funkcionalitás az egyik legfontosabb tényezőként volt jelen a rajzolásnál. Maga a kivitelezés jókora adag türelmet és odafigyelést igényelt. Reggel munka előtt ott kezdtem, délután – munka után – ott végeztem. Így ment ez 13 hónapon át. Szoros ellenőrzéssel és tudatos időzítéssel, jómagam műszaki ellenőrré avanzsálásával értük el a célunkat.

Volt olyan nagy rizikófaktorú döntés, amit könnyebbé tett, hogy ért hozzá?

Persze, hogy volt! Először is meggyőződésem, hogy az építkezés költségei is magasabbak lettek volna, ha laikusként veszünk részt a történetben. Másrészt könnyebben eligazodtam a választható márkák tömegében: például a nagy üvegfelületeknél, amivel néhol egész falakat váltottunk ki, számomra egyértelmű volt a döntés. De még nekem is hosszas együtt-gondolkodást igényelt, vajon az Internorm kínálatán belül emelő-tolóajtót válasszunk-e vagy inkább a nyíló-bukó teraszajtókra van-e szükségünk. Ebben is remek volt az együttműködés az Internorm tanácsadójával, így utólag is megerősíthetem, teljes elégedettséggel döntöttünk a nyíló kivitelek mellett.

Nálunk is akadtak váratlan események, mint például a gyerek fürdőszoba, ahol menet közben derült ki, hogy újra kell gondolni a berendezést. Tükrözéssel meg is oldottuk a kérdést, kiváló lett a végeredmény. Aztán ott van az emeleti terasz, ami biztos vagyok benne, hogy az egyik kedvenc helyem lesz, ha majd beköszönt a jó idő!

Ablakok: Internorm KF 520 műanyag/alu studio designban, külső alumínium burkolat RAL színe HFM21 fantázianeve „rozsdametál”, bejárati ajtó: Internorm AT 530

Az Internorm termékeket a Kerszol-2 Bt. szállította és építette be.

Fotó: Bata Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként olvashassa legfrissebb cikkeinket.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.